Termékek

A telepátia talán a legközismertebb parajelenség. Majd’ mindenki tudja, hogy mit jelent, magyarosan nevezhetjük gondolatolvasásnak is. Ma a rádiózás és a mobiltelefonok korában nem nehéz elképzelni, hogy gondolatainkat egymás felé valamilyen titokzatos agyhullámok, valamilyen eddig ismeretlen sugárzás, vagy rezgések közvetítik.

Pedig ha a telepátiáról valamit határozottan kijelenthetünk az az, hogy biztosan nem így működik. A gondolatátvitel ugyanis nemcsak hogy árnyékolhatatlan az ismert fizikai módszerekkel, hanem a tér, sőt az idő korlátait sem ismeri. Amit az érzékszerveken túli észlelésekről ma tudunk, az felrúg minden okságot és megkérdőjelez sok mindent, amire a mai tudomány felépült.

Budapesten – világviszonylatban is kiemelkedő eredményességgel – éppen ezeket a rejtélyes jelenségeket kutatják a SZINTÉZIS PSZI-Laborban.

Extra szenzoriális percepció, ESP vagy érzékszerveken túli észlelés. Ez a pszi jelenségek az a nagy csoportja, amibe a telepátia is tartozik, illetve ez az a területe a parapszichológiának, amivel kutatási szinten a SZINTÉZIS PSZI-Labor foglalkozik. Mielőtt azonban az itt folyó kutatásokra részletesebben rátérnénk, nézzük meg milyen múltra is tekint vissza a parapszichológia.

Az emberi tudat rejtélyes képességeinek első tudományos igényű vizsgálatai a XIX. század közepén kezdődtek, mégpedig a spiritizmus médiumi gyakorlatainak megfigyelésével. Hamar megfogalmazódott az a feltevés, hogy a médiumok nem feltétlenül a túlvilági lelkek tolmácsaiként képesek helytálló információkat közölni, hanem elképzelhető az is, hogy az élő rokonok gondolataiban olvasnak. Bár a pszi jelenségek kutatói ideológiailag máig nagy részben a spirituális világszemlélet felé hajlanak (egy fizikus is lehet istenhívő), a XX. század kutatásai a telepátia jelenségéhez már nem rendeltek túlvilági összefüggéseket, már csak azért sem, mert ez a képesség élő és élő között is egyszerű módszerekkel kimutatható.

A telepátia – és általában a pszi képességek – egyik legnagyobb kutatója az amerikai J. B. Rhine volt, akinek több évtizedes szigorú és korrekt munkássága a parapszichológiát a tudományos közvélemény számára is hitelessé tette. Rhine az ezerkilencszázas évek közepe táján az érzékszerveken túli észleléseket (ESP) az egyszerű jelekkel – négyzet, csillag, kör, hullámvonal, kereszt – ellátott, ún. Zener kártyákkal vizsgálta. Kísérleteiben a „vevőnek” azt kellett „megéreznie”, hogy a tőle távol lévő „adó” éppen milyen kártyát néz, az eredmények, pedig azt mutatták, hogy a véletlentől várható húsz százalékot a találatok jelentősen meghaladták.

Hiányzó kép

Ennek a kísérlettípusnak ugyanakkor az volt a hátránya, hogy a résztvevők számára hamar unalmassá vált, márpedig ez a pszi képességeket nagyban gátolja. C. Honorton, szintén amerikai kutató – Rhine egyik tanítványa – emiatt két lényeges újítást vezetett be. Az egyik a szabad válaszos kísérlettípus – itt a vevő nem tudja, hogy milyen jelkészletből kell valamit megéreznie, ugyanis az adáshoz véletlenszerűen kiválasztott képeket használnak –, a másik újdonság pedig az ún. Ganzfeld módszer, vagyis egy olyan relaxációs háttér alkalmazása, ami a telepatikus észleleteket nagyban segíti azzal, hogy a külvilág érzékszervi hatásai helyett a vevő olyan monoton látási és hallási ingerekkel találkozik, ami – értelmezhetetlensége folytán – a tudatot mintegy a „belső világa” irányába fókuszálja. A SZINTÉZIS PSZI-Labor – sok más kutatóintézettel egyetemben – ma is ezt a bevált módszert használja a telepátia és rokonjelenségei terén végzett kutatásaiban.

A SZINTÉZIS Szabadegyetem hallgatói laborgyakorlatainak hátterét is biztosító PSZI-Labor célja a pszi jelenségek pszichés hátterének mélyebb megértése és megértetése, sok más kísérlete között elsősorban az ESP képességeket kutatva. Bár ezeket a különös tudati jelenségeket különböző számítógépes programokkal mérjük – a hallgatók ugyanis egy-egy laborgyakorlat alkalmával négy-öt kísérletfajtával is megismerkedhetnek – a leglényegibb élményeket és eredményeket biztosító méréstípus mindmáig a Ganzfeld módszerrel végzett telepátiakísérlet.

Laboratóriumunkban a vevő egy olyan izolációs kabinban helyezkedik el, ahol az adótól érzékszervileg teljesen elszeparálva, diffúz szemüvegben, vörös, tompa fénnyel megvilágítva próbál információkat szerezni az adó által szemlélt véletlenszerűen kiválasztott képről. Ezt a képet előzetesen egy számítógépes véletlenszámgenerátor választja ki, tíz, öt képes borítékból egyet, majd a borítékban lévő öt kép közül szintén egyet kisorsolva. A kiválasztott kép, amit csak a kísérlet asszisztense és adója ismer, az adás tárgya, a további borítékban maradó négy kép a kísérlet végén a vevő számára a matematikailag is értkelhető választáshoz szükséges.

labor_3

A kísérlet adójának nincs más feladata, mint a kifüggesztett és megvilágított kép szemlélése, nyilvánvalóan azzal az elvárással, hogy a vevőnek arról a pszi útján információkat továbbítson.

A kísérletvezető – a célképet szintén nem ismerve – az adót olyan instrukciókkal segíti, amelyek az ilyen esetben alkalmatlan logikai megközelítések háttérbeszorítását, ugyanakkor a hasznos intuitív „bevillanások” felismerését segítik. Saját kutatásainkban nem alkalmazzuk a Ganzfeld módszerhez tartozó – fejhallgatón bejátszott – sustorgó hangot, ehelyett a vevő és a kísérletvezető közötti kommunikációra helyezzük a hangsúlyt, melynek során a relaxált állapotban lévő vevő szavait a kísérletvezető feljegyzi.

A telepatikus vétel után a vevő rajzot készít a benyomásairól, majd a kísérletvezetővel együtt kinyitják a célkép borítékjának az asszisztens által hátrahagyott másodpéldányát, amelyben természetesen a célkép másodpéldánya is szerepel. A borítékokban szereplő képek összeválogatásánál alapvető szempont az, hogy a bennük lévő öt kép karakteresen különbözzön egymástól, ez ugyanis a vevő – leírt szavai és a rajza alapján történő – választását, illetve rangsorolását könnyíti meg. A feladat tehát az öt képnek a vevő benyomásaihoz való hasonlósága alapján történő sorrendbe állítása, ahol az első helyen a leginkább egyező, az utolsó helyen pedig a legkülönbözőbb áll.

Nyilvánvaló, hogy ha a telitalálatokat csak a véletlen egyezés eredményezné, akkor hosszú távon az arányuk húsz százalék körül lenne – vagyis a helyes választás nagyjából minden ötödik alkalommal fordulna elő – ugyanakkor kísérletsorozatainkban a célkép első helyre való rangsorolása közel kétszer ennyi esetben történik. Az is belátható, hogy minél több próbából áll egy kísérletsorozat, a valószínűség számítás annál meggyőzőbb hatást tud felmutatni. A kutatások lényege mégsem a telepátia tényének bizonyítása, hiszen ez a múlt század közepére már egyértelműen megtörtént.

A nagy kihívást a jelenség természetének megértése, fizikai és pszichológiai ismeretrendszerünkbe való beillesztése jelenti. Ez, pedig igen nehéz, szinte reménytelen feladatnak tűnik, hiszen a parajelenségek általános jellemzője, hogy fizikai hordozójuk ismeretlen, ha pedig a telepátia egyik rokonjelenségét a – szintén bizonyított – jövőérzékelést vesszük alapul, azt kell mondjuk, hogy a pszi képességek alapvetően mondanak ellent ismert oksági fogalmainknak. Amivel valójában szembenézhetünk, az a tudásunk határa, amit megismerhetünk az pedig leginkább tudati működéseink rejtélyes világa.

Ezekben a kísérletekben az válik egyértelművé, hogy tudatunk magasabb tér-időben is működik, a résztvevők pszichés elvárásai összeadódnak, vagyis minden – a kísérletben érintett – személy hozzáállása befolyásolja az eredményt. Bár ez meglepő – hiszen a sikert logikusan a vevőnek tulajdonítanánk –, mégis például a kísérletvezető elvárása kiemelten meghatározza a labor teljesítményét. Ugyanígy fontos a kollektív hangulati tényező, amelyben a játékosság, az elengedettség, a tétnélküliség sőt a humor jelentheti a legoptimálisabb feltételeket. A SZINTÉZIS PSZI-Labor nem parafenoméneket vizsgál, szabadegyetemünk itt gyakorló hallgatói a legkülönfélébb – mondhatni hétköznapi – emberek, mégis eredményeink nemzetközi szinten kiemelkedőek.

Az itt végzett kísérletek és gyakorlatok célja mégsem a pszi képességek fejlesztése, ezek ugyanis mindenkiben és mindig működnek, sokkal inkább lelkivilágunk és a pszi megnyilvánulásainak összefüggéseit kívánjuk megismerni és megtanítani. Egy zavaros és kontrollálatlan pszichéjű ember – végsősoron a pszi-t negatív irányban használva – az őt érintő eseményeket káros módon befolyásolhatja – ilyenek az áldozattípusok, vagy egyszerűen a mindig pech-es emberek –, míg, akinek a lelkében rend és harmónia uralkodik, a sorsában is ezt tapasztalják visszatükröződni. Ilyen felfogásban a pszi gyakorlataiban elért eredmények egyfajta önismereti fejlődés eszközeként is tekinthetők, amelyek az emberi élet leglényegesebb célját, a kiegyensúlyozott, boldogabb életélményt segítik elérni.

A telepátia talán a legközismertebb parajelenség. Majd’ mindenki tudja, hogy mit jelent, magyarosan nevezhetjük gondolatolvasásnak is. Ma a rádiózás és a mobiltelefonok korában nem nehéz elképzelni, hogy gondolatainkat egymás felé valamilyen titokzatos agyhullámok, valamilyen eddig ismeretlen sugárzás, vagy rezgések közvetítik.

Pedig ha a telepátiáról valamit határozottan kijelenthetünk az az, hogy biztosan nem így működik. A gondolatátvitel ugyanis nemcsak hogy árnyékolhatatlan az ismert fizikai módszerekkel, hanem a tér, sőt az idő korlátait sem ismeri. Amit az érzékszerveken túli észlelésekről ma tudunk, az felrúg minden okságot és megkérdőjelez sok mindent, amire a mai tudomány felépült.

Budapesten – világviszonylatban is kiemelkedő eredményességgel – éppen ezeket a rejtélyes jelenségeket kutatják a SZINTÉZIS PSZI-Laborban.

Extra szenzoriális percepció, ESP vagy érzékszerveken túli észlelés. Ez a pszi jelenségek az a nagy csoportja, amibe a telepátia is tartozik, illetve ez az a területe a parapszichológiának, amivel kutatási szinten a SZINTÉZIS PSZI-Labor foglalkozik. Mielőtt azonban az itt folyó kutatásokra részletesebben rátérnénk, nézzük meg milyen múltra is tekint vissza a parapszichológia.

Az emberi tudat rejtélyes képességeinek első tudományos igényű vizsgálatai a XIX. század közepén kezdődtek, mégpedig a spiritizmus médiumi gyakorlatainak megfigyelésével. Hamar megfogalmazódott az a feltevés, hogy a médiumok nem feltétlenül a túlvilági lelkek tolmácsaiként képesek helytálló információkat közölni, hanem elképzelhető az is, hogy az élő rokonok gondolataiban olvasnak. Bár a pszi jelenségek kutatói ideológiailag máig nagy részben a spirituális világszemlélet felé hajlanak (egy fizikus is lehet istenhívő), a XX. század kutatásai a telepátia jelenségéhez már nem rendeltek túlvilági összefüggéseket, már csak azért sem, mert ez a képesség élő és élő között is egyszerű módszerekkel kimutatható.

A telepátia – és általában a pszi képességek – egyik legnagyobb kutatója az amerikai J. B. Rhine volt, akinek több évtizedes szigorú és korrekt munkássága a parapszichológiát a tudományos közvélemény számára is hitelessé tette. Rhine az ezerkilencszázas évek közepe táján az érzékszerveken túli észleléseket (ESP) az egyszerű jelekkel – négyzet, csillag, kör, hullámvonal, kereszt – ellátott, ún. Zener kártyákkal vizsgálta. Kísérleteiben a „vevőnek” azt kellett „megéreznie”, hogy a tőle távol lévő „adó” éppen milyen kártyát néz, az eredmények, pedig azt mutatták, hogy a véletlentől várható húsz százalékot a találatok jelentősen meghaladták.

Hiányzó kép

Ennek a kísérlettípusnak ugyanakkor az volt a hátránya, hogy a résztvevők számára hamar unalmassá vált, márpedig ez a pszi képességeket nagyban gátolja. C. Honorton, szintén amerikai kutató – Rhine egyik tanítványa – emiatt két lényeges újítást vezetett be. Az egyik a szabad válaszos kísérlettípus – itt a vevő nem tudja, hogy milyen jelkészletből kell valamit megéreznie, ugyanis az adáshoz véletlenszerűen kiválasztott képeket használnak –, a másik újdonság pedig az ún. Ganzfeld módszer, vagyis egy olyan relaxációs háttér alkalmazása, ami a telepatikus észleleteket nagyban segíti azzal, hogy a külvilág érzékszervi hatásai helyett a vevő olyan monoton látási és hallási ingerekkel találkozik, ami – értelmezhetetlensége folytán – a tudatot mintegy a „belső világa” irányába fókuszálja. A SZINTÉZIS PSZI-Labor – sok más kutatóintézettel egyetemben – ma is ezt a bevált módszert használja a telepátia és rokonjelenségei terén végzett kutatásaiban.

A SZINTÉZIS Szabadegyetem hallgatói laborgyakorlatainak hátterét is biztosító PSZI-Labor célja a pszi jelenségek pszichés hátterének mélyebb megértése és megértetése, sok más kísérlete között elsősorban az ESP képességeket kutatva. Bár ezeket a különös tudati jelenségeket különböző számítógépes programokkal mérjük – a hallgatók ugyanis egy-egy laborgyakorlat alkalmával négy-öt kísérletfajtával is megismerkedhetnek – a leglényegibb élményeket és eredményeket biztosító méréstípus mindmáig a Ganzfeld módszerrel végzett telepátiakísérlet.

Laboratóriumunkban a vevő egy olyan izolációs kabinban helyezkedik el, ahol az adótól érzékszervileg teljesen elszeparálva, diffúz szemüvegben, vörös, tompa fénnyel megvilágítva próbál információkat szerezni az adó által szemlélt véletlenszerűen kiválasztott képről. Ezt a képet előzetesen egy számítógépes véletlenszámgenerátor választja ki, tíz, öt képes borítékból egyet, majd a borítékban lévő öt kép közül szintén egyet kisorsolva. A kiválasztott kép, amit csak a kísérlet asszisztense és adója ismer, az adás tárgya, a további borítékban maradó négy kép a kísérlet végén a vevő számára a matematikailag is értkelhető választáshoz szükséges.

labor_3

A kísérlet adójának nincs más feladata, mint a kifüggesztett és megvilágított kép szemlélése, nyilvánvalóan azzal az elvárással, hogy a vevőnek arról a pszi útján információkat továbbítson.

A kísérletvezető – a célképet szintén nem ismerve – az adót olyan instrukciókkal segíti, amelyek az ilyen esetben alkalmatlan logikai megközelítések háttérbeszorítását, ugyanakkor a hasznos intuitív „bevillanások” felismerését segítik. Saját kutatásainkban nem alkalmazzuk a Ganzfeld módszerhez tartozó – fejhallgatón bejátszott – sustorgó hangot, ehelyett a vevő és a kísérletvezető közötti kommunikációra helyezzük a hangsúlyt, melynek során a relaxált állapotban lévő vevő szavait a kísérletvezető feljegyzi.

A telepatikus vétel után a vevő rajzot készít a benyomásairól, majd a kísérletvezetővel együtt kinyitják a célkép borítékjának az asszisztens által hátrahagyott másodpéldányát, amelyben természetesen a célkép másodpéldánya is szerepel. A borítékokban szereplő képek összeválogatásánál alapvető szempont az, hogy a bennük lévő öt kép karakteresen különbözzön egymástól, ez ugyanis a vevő – leírt szavai és a rajza alapján történő – választását, illetve rangsorolását könnyíti meg. A feladat tehát az öt képnek a vevő benyomásaihoz való hasonlósága alapján történő sorrendbe állítása, ahol az első helyen a leginkább egyező, az utolsó helyen pedig a legkülönbözőbb áll.

Nyilvánvaló, hogy ha a telitalálatokat csak a véletlen egyezés eredményezné, akkor hosszú távon az arányuk húsz százalék körül lenne – vagyis a helyes választás nagyjából minden ötödik alkalommal fordulna elő – ugyanakkor kísérletsorozatainkban a célkép első helyre való rangsorolása közel kétszer ennyi esetben történik. Az is belátható, hogy minél több próbából áll egy kísérletsorozat, a valószínűség számítás annál meggyőzőbb hatást tud felmutatni. A kutatások lényege mégsem a telepátia tényének bizonyítása, hiszen ez a múlt század közepére már egyértelműen megtörtént.

A nagy kihívást a jelenség természetének megértése, fizikai és pszichológiai ismeretrendszerünkbe való beillesztése jelenti. Ez, pedig igen nehéz, szinte reménytelen feladatnak tűnik, hiszen a parajelenségek általános jellemzője, hogy fizikai hordozójuk ismeretlen, ha pedig a telepátia egyik rokonjelenségét a – szintén bizonyított – jövőérzékelést vesszük alapul, azt kell mondjuk, hogy a pszi képességek alapvetően mondanak ellent ismert oksági fogalmainknak. Amivel valójában szembenézhetünk, az a tudásunk határa, amit megismerhetünk az pedig leginkább tudati működéseink rejtélyes világa.

Ezekben a kísérletekben az válik egyértelművé, hogy tudatunk magasabb tér-időben is működik, a résztvevők pszichés elvárásai összeadódnak, vagyis minden – a kísérletben érintett – személy hozzáállása befolyásolja az eredményt. Bár ez meglepő – hiszen a sikert logikusan a vevőnek tulajdonítanánk –, mégis például a kísérletvezető elvárása kiemelten meghatározza a labor teljesítményét. Ugyanígy fontos a kollektív hangulati tényező, amelyben a játékosság, az elengedettség, a tétnélküliség sőt a humor jelentheti a legoptimálisabb feltételeket. A SZINTÉZIS PSZI-Labor nem parafenoméneket vizsgál, szabadegyetemünk itt gyakorló hallgatói a legkülönfélébb – mondhatni hétköznapi – emberek, mégis eredményeink nemzetközi szinten kiemelkedőek.

Az itt végzett kísérletek és gyakorlatok célja mégsem a pszi képességek fejlesztése, ezek ugyanis mindenkiben és mindig működnek, sokkal inkább lelkivilágunk és a pszi megnyilvánulásainak összefüggéseit kívánjuk megismerni és megtanítani. Egy zavaros és kontrollálatlan pszichéjű ember – végsősoron a pszi-t negatív irányban használva – az őt érintő eseményeket káros módon befolyásolhatja – ilyenek az áldozattípusok, vagy egyszerűen a mindig pech-es emberek –, míg, akinek a lelkében rend és harmónia uralkodik, a sorsában is ezt tapasztalják visszatükröződni. Ilyen felfogásban a pszi gyakorlataiban elért eredmények egyfajta önismereti fejlődés eszközeként is tekinthetők, amelyek az emberi élet leglényegesebb célját, a kiegyensúlyozott, boldogabb életélményt segítik elérni.

A telepátia talán a legközismertebb parajelenség. Majd’ mindenki tudja, hogy mit jelent, magyarosan nevezhetjük gondolatolvasásnak is. Ma a rádiózás és a mobiltelefonok korában nem nehéz elképzelni, hogy gondolatainkat egymás felé valamilyen titokzatos agyhullámok, valamilyen eddig ismeretlen sugárzás, vagy rezgések közvetítik.

Pedig ha a telepátiáról valamit határozottan kijelenthetünk az az, hogy biztosan nem így működik. A gondolatátvitel ugyanis nemcsak hogy árnyékolhatatlan az ismert fizikai módszerekkel, hanem a tér, sőt az idő korlátait sem ismeri. Amit az érzékszerveken túli észlelésekről ma tudunk, az felrúg minden okságot és megkérdőjelez sok mindent, amire a mai tudomány felépült.

Budapesten – világviszonylatban is kiemelkedő eredményességgel – éppen ezeket a rejtélyes jelenségeket kutatják a SZINTÉZIS PSZI-Laborban.

Extra szenzoriális percepció, ESP vagy érzékszerveken túli észlelés. Ez a pszi jelenségek az a nagy csoportja, amibe a telepátia is tartozik, illetve ez az a területe a parapszichológiának, amivel kutatási szinten a SZINTÉZIS PSZI-Labor foglalkozik. Mielőtt azonban az itt folyó kutatásokra részletesebben rátérnénk, nézzük meg milyen múltra is tekint vissza a parapszichológia.

Az emberi tudat rejtélyes képességeinek első tudományos igényű vizsgálatai a XIX. század közepén kezdődtek, mégpedig a spiritizmus médiumi gyakorlatainak megfigyelésével. Hamar megfogalmazódott az a feltevés, hogy a médiumok nem feltétlenül a túlvilági lelkek tolmácsaiként képesek helytálló információkat közölni, hanem elképzelhető az is, hogy az élő rokonok gondolataiban olvasnak. Bár a pszi jelenségek kutatói ideológiailag máig nagy részben a spirituális világszemlélet felé hajlanak (egy fizikus is lehet istenhívő), a XX. század kutatásai a telepátia jelenségéhez már nem rendeltek túlvilági összefüggéseket, már csak azért sem, mert ez a képesség élő és élő között is egyszerű módszerekkel kimutatható.

A telepátia – és általában a pszi képességek – egyik legnagyobb kutatója az amerikai J. B. Rhine volt, akinek több évtizedes szigorú és korrekt munkássága a parapszichológiát a tudományos közvélemény számára is hitelessé tette. Rhine az ezerkilencszázas évek közepe táján az érzékszerveken túli észleléseket (ESP) az egyszerű jelekkel – négyzet, csillag, kör, hullámvonal, kereszt – ellátott, ún. Zener kártyákkal vizsgálta. Kísérleteiben a „vevőnek” azt kellett „megéreznie”, hogy a tőle távol lévő „adó” éppen milyen kártyát néz, az eredmények, pedig azt mutatták, hogy a véletlentől várható húsz százalékot a találatok jelentősen meghaladták.

Hiányzó kép

Ennek a kísérlettípusnak ugyanakkor az volt a hátránya, hogy a résztvevők számára hamar unalmassá vált, márpedig ez a pszi képességeket nagyban gátolja. C. Honorton, szintén amerikai kutató – Rhine egyik tanítványa – emiatt két lényeges újítást vezetett be. Az egyik a szabad válaszos kísérlettípus – itt a vevő nem tudja, hogy milyen jelkészletből kell valamit megéreznie, ugyanis az adáshoz véletlenszerűen kiválasztott képeket használnak –, a másik újdonság pedig az ún. Ganzfeld módszer, vagyis egy olyan relaxációs háttér alkalmazása, ami a telepatikus észleleteket nagyban segíti azzal, hogy a külvilág érzékszervi hatásai helyett a vevő olyan monoton látási és hallási ingerekkel találkozik, ami – értelmezhetetlensége folytán – a tudatot mintegy a „belső világa” irányába fókuszálja. A SZINTÉZIS PSZI-Labor – sok más kutatóintézettel egyetemben – ma is ezt a bevált módszert használja a telepátia és rokonjelenségei terén végzett kutatásaiban.

A SZINTÉZIS Szabadegyetem hallgatói laborgyakorlatainak hátterét is biztosító PSZI-Labor célja a pszi jelenségek pszichés hátterének mélyebb megértése és megértetése, sok más kísérlete között elsősorban az ESP képességeket kutatva. Bár ezeket a különös tudati jelenségeket különböző számítógépes programokkal mérjük – a hallgatók ugyanis egy-egy laborgyakorlat alkalmával négy-öt kísérletfajtával is megismerkedhetnek – a leglényegibb élményeket és eredményeket biztosító méréstípus mindmáig a Ganzfeld módszerrel végzett telepátiakísérlet.

Laboratóriumunkban a vevő egy olyan izolációs kabinban helyezkedik el, ahol az adótól érzékszervileg teljesen elszeparálva, diffúz szemüvegben, vörös, tompa fénnyel megvilágítva próbál információkat szerezni az adó által szemlélt véletlenszerűen kiválasztott képről. Ezt a képet előzetesen egy számítógépes véletlenszámgenerátor választja ki, tíz, öt képes borítékból egyet, majd a borítékban lévő öt kép közül szintén egyet kisorsolva. A kiválasztott kép, amit csak a kísérlet asszisztense és adója ismer, az adás tárgya, a további borítékban maradó négy kép a kísérlet végén a vevő számára a matematikailag is értkelhető választáshoz szükséges.

labor_3

A kísérlet adójának nincs más feladata, mint a kifüggesztett és megvilágított kép szemlélése, nyilvánvalóan azzal az elvárással, hogy a vevőnek arról a pszi útján információkat továbbítson.

A kísérletvezető – a célképet szintén nem ismerve – az adót olyan instrukciókkal segíti, amelyek az ilyen esetben alkalmatlan logikai megközelítések háttérbeszorítását, ugyanakkor a hasznos intuitív „bevillanások” felismerését segítik. Saját kutatásainkban nem alkalmazzuk a Ganzfeld módszerhez tartozó – fejhallgatón bejátszott – sustorgó hangot, ehelyett a vevő és a kísérletvezető közötti kommunikációra helyezzük a hangsúlyt, melynek során a relaxált állapotban lévő vevő szavait a kísérletvezető feljegyzi.

A telepatikus vétel után a vevő rajzot készít a benyomásairól, majd a kísérletvezetővel együtt kinyitják a célkép borítékjának az asszisztens által hátrahagyott másodpéldányát, amelyben természetesen a célkép másodpéldánya is szerepel. A borítékokban szereplő képek összeválogatásánál alapvető szempont az, hogy a bennük lévő öt kép karakteresen különbözzön egymástól, ez ugyanis a vevő – leírt szavai és a rajza alapján történő – választását, illetve rangsorolását könnyíti meg. A feladat tehát az öt képnek a vevő benyomásaihoz való hasonlósága alapján történő sorrendbe állítása, ahol az első helyen a leginkább egyező, az utolsó helyen pedig a legkülönbözőbb áll.

Nyilvánvaló, hogy ha a telitalálatokat csak a véletlen egyezés eredményezné, akkor hosszú távon az arányuk húsz százalék körül lenne – vagyis a helyes választás nagyjából minden ötödik alkalommal fordulna elő – ugyanakkor kísérletsorozatainkban a célkép első helyre való rangsorolása közel kétszer ennyi esetben történik. Az is belátható, hogy minél több próbából áll egy kísérletsorozat, a valószínűség számítás annál meggyőzőbb hatást tud felmutatni. A kutatások lényege mégsem a telepátia tényének bizonyítása, hiszen ez a múlt század közepére már egyértelműen megtörtént.

A nagy kihívást a jelenség természetének megértése, fizikai és pszichológiai ismeretrendszerünkbe való beillesztése jelenti. Ez, pedig igen nehéz, szinte reménytelen feladatnak tűnik, hiszen a parajelenségek általános jellemzője, hogy fizikai hordozójuk ismeretlen, ha pedig a telepátia egyik rokonjelenségét a – szintén bizonyított – jövőérzékelést vesszük alapul, azt kell mondjuk, hogy a pszi képességek alapvetően mondanak ellent ismert oksági fogalmainknak. Amivel valójában szembenézhetünk, az a tudásunk határa, amit megismerhetünk az pedig leginkább tudati működéseink rejtélyes világa.

Ezekben a kísérletekben az válik egyértelművé, hogy tudatunk magasabb tér-időben is működik, a résztvevők pszichés elvárásai összeadódnak, vagyis minden – a kísérletben érintett – személy hozzáállása befolyásolja az eredményt. Bár ez meglepő – hiszen a sikert logikusan a vevőnek tulajdonítanánk –, mégis például a kísérletvezető elvárása kiemelten meghatározza a labor teljesítményét. Ugyanígy fontos a kollektív hangulati tényező, amelyben a játékosság, az elengedettség, a tétnélküliség sőt a humor jelentheti a legoptimálisabb feltételeket. A SZINTÉZIS PSZI-Labor nem parafenoméneket vizsgál, szabadegyetemünk itt gyakorló hallgatói a legkülönfélébb – mondhatni hétköznapi – emberek, mégis eredményeink nemzetközi szinten kiemelkedőek.

Az itt végzett kísérletek és gyakorlatok célja mégsem a pszi képességek fejlesztése, ezek ugyanis mindenkiben és mindig működnek, sokkal inkább lelkivilágunk és a pszi megnyilvánulásainak összefüggéseit kívánjuk megismerni és megtanítani. Egy zavaros és kontrollálatlan pszichéjű ember – végsősoron a pszi-t negatív irányban használva – az őt érintő eseményeket káros módon befolyásolhatja – ilyenek az áldozattípusok, vagy egyszerűen a mindig pech-es emberek –, míg, akinek a lelkében rend és harmónia uralkodik, a sorsában is ezt tapasztalják visszatükröződni. Ilyen felfogásban a pszi gyakorlataiban elért eredmények egyfajta önismereti fejlődés eszközeként is tekinthetők, amelyek az emberi élet leglényegesebb célját, a kiegyensúlyozott, boldogabb életélményt segítik elérni.